Hirdetések

Tavaly az utolsó futam kivételével végig dobogón álltak, nyertek versenyt és végül a harmadik helyet szerezték meg. A Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros most sem kisebb célt tűzött ki maga elé, mintsem az abszolút magyar bajnoki címet. Az autó és a csapat változatlan, a teszt is jól sikerült, jöhet a szezonnyitó Székesfehérvár Rallye!

Hirdetések

Rendhagyó autóbemutatóval kezdte az idei évet Velenczei Ádám és navigátora, Vánsza Zsolt. A szécsényi születésű pilóta ’hazai pályán’, a nemrég elkészült Palóc Ringen mutatta meg a támogatóinak a SKODA Fabia Rally2 EVO versenyautójának új dekorját és ha már ott voltak Magyarország egyik leghosszabb gokartpályáján, akkor egy kis élményosztó örömautózással kedveskedett a partnereknek és a barátainak a pilóta. A foglalkozás elérte a célját, mindenki jól érezte magát.

Jó volt a tavalyi évünk, nyertünk versenyt, az utolsó futam kivételével mindig ott álltunk a dobogón. Nagyon komoly lesz idén is a bajnokságunk, mint ahogy minden évben! Bízunk magunkban és talán reális célnak tekinthetjük, hogy a bajnoki címért szeretnénk küzdeni és szeretnénk végre megszerezni azt!

– mondta Velenczei Ádám.

Ahogy a csapat, úgy a navigátor sem volt kérdés az idei évre. Vánsza Zsolttal nagyon jól összeszokott párost alkotnak.

A szezonnyitó futam szombaton délben kezdődik, az első nap négy gyorsasági szakasz után érkezik a mezőny a Székesfehérvár főutcájára, egy SuperSpeciálra. Vasárnap aztán két körben három-három pályát kell teljesíteni és utána állhatnak fel a legjobbak a sóstói MOL Aréna mellett felállított céldobogóra.