Hirdetések

Szombaton az Irgalmasság zarándoklatával megkezdődik a búcsúszezon Mátraverebély-Szentkúton, Magyarország római katolikus nemzeti kegyhelyén; hat hónap alatt 24 zarándoklatot tartanak itt.

Hirdetések

Kerekes-Dancsok Regina ismertette: a fél év alatt lovasok, motorosok, romák, gyermeket várók, nagyszülők zarándoklatára is várják híveket a ferencesek a Mátra és a Cserhát hegyei között fekvő helyen, ahová az ország minden vármegyéjéből, valamint Szlovákiából, Kárpátaljáról és Romániából is érkeznek csoportok.

A leglátogatottabb eseményre, a Nagyboldogasszony főbúcsúra 13 ezer zarándokot várnak Mátraverebély-Szentkútra – tette hozzá.

Orosz Lóránt kegyhelyigazgató úgy fogalmazott: a gyalogos zarándoklat önmagában is egy lelki élmény. A résztvevők általában induláskor felajánlást tesznek és szeretnének búcsút nyerni az út végére.

Hangsúlyozta, hogy a búcsúszerzés a bűnök következményeiről és azok eltörléséről, illetve a tisztítótűzben szenvedőkkel való kapcsolatunkról szól.

Isten országa ugyanis nem következmények nélküli ország. A jócselekedeteknek következményeik vannak, ezek alkotják az egyház kincsestárát. Amikor az ember valamilyen erőfeszítést tesz Istenért, az lehet zarándoklat, vagy más kegyes cselekedet, akkor az ő bűneinek a következményeit a Jóisten kiegyenlíti az egyház lelki kincstárából.

– mondta a ferences szerzetes.

Hozzátette:

A bűnök következményeinek egy példája az, amikor olyasvalakihez kötődnek, aki már nem él, és nem tudjuk vele rendezni a helyzetet. Ebben segít, ha fölajánlunk érte egy teljes búcsút.