Hirdetések

Rallyautóktól volt hangos húsvét vasárnap Salgótarján, ahol egy bevásárló központ parkolójában jótékonysági versenyautós napot tartottak.

Hirdetések

A rendezvény célja Szilágyi Richárd fiatal rallyversenyző orvosi kezelésének támogatása volt, aki közel egy éve fekszik kómában.

A fiatal navigátor szíve 2022. májusában, a Dunakanyar Rally pályabejárása közben állt meg hirtelen, minden előzmény nélkül.

A húsvét vasárnapi autós rendezvényt jelentős érdeklődés kísérte. A bóják között közel negyven versenyautó cikázhatott, amit több mint ezer néző kísért figyelemmel. A helyi viszonylatban jelentős érdeklődés által övezett rendezvényen részt vett a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési szakembere, valamint toborzója is.

A rendőr-főkapitányság munkatársától az érdeklődők tájékoztatást kaptak a Közlekedik a család vetélkedőről és a biztonsági öv használatát népszerűsítő „Csat(t)tlakozz!” balesetmegelőzési kampányról.

A gyerekek ügyességi pályán próbálhatták ki kerékpáros tudásukat, valamint játékos formában – foglalkoztatók, színezők, kirakók révén – bővíthették közlekedésbiztonsági ismereteiket. Az érdeklődők láthatósági eszközöket kaptak jutalmul.

A rendőr-főkapitányság toborzója a rendezvényre kilátogatók részére tájékoztatást adott a 10 hónapos rendőrjárőr képzésről, továbbá részletes felvilágosítással és tájékoztató kiadványokkal szolgált a szerződéses határvadász hivatás iránt érdeklődőknek is.