Hirdetések

Cirkusztörténeti produkciót zajlott szombaton a fővárosban a Dunánál: ifj. Simet László biztosítókötél nélkül kelt át a folyó felett – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Hirdetések

Csináltam már ilyeneket szerte a világban, de ezek mindig egyedi, helyszínfüggő produkciók. A kiszámíthatatlan időjárás okozott izgalmakat.

– mondta a A 63 éves artistaművész.

Ifj. Simet László negyven méter magasan kelt át egy kötélen egyensúlyozva Budáról Pestre a Duna felett, több ezer néző előtt. Az esemény a budapesti Színházi Olimpia nyitórendezvényének része volt.

Mint kifejtette, a tököli repülőtéren előtte lepróbálták a produkciót, de csak részben, hiszen a kötelet uszályokhoz kötötték, és a Duna fölött fújt a szél.

Elsősorban mentálisan kell az ilyesmire felkészülni, a rutin és a tapasztalat sokat segített, emellett inspirált a nézők biztatása.

– fogalmazott az artistaművész.

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója kiemelte: szombaton, a Színházi Olimpia megnyitóján ránk figyelt a világ.

Magyarország azért is a cirkuszművészet vezető hatalma, mert képesek vagyunk összefogni, merünk nagyot álmodni, és teszünk érte. A sikeres produkció a két part összekötését, értékeink, a tudás átvitelét szimbolizálta. Az is fontos volt, hogy az uszályokon húsz artistaképzős fiatal fogta a köteleket.

-hangsúlyozta Fekete Péter a műsorban.

A produkció április 15-höz, a cirkusz világnapjához is szorosan kapcsolódott.

Forrás: MTI

Hirdetések