Hirdetések

Otthon és az autóban rádióznak a legtöbbet az emberek – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.

Hirdetések

Az NMHH kommunikációs igazgatósága a közleményben azt írta, hogy a megkérdezettek több mint háromnegyede otthon hallgatja leginkább a rádiót.   Az autó a második tipikus helyszíne a rádióhallgatásnak: a megkérdezettek 50-60 százalékára jellemző, hogy így tesz.

A két nem összehasonlításában a nők leginkább otthon, míg a férfiak elsősorban autóban fogyasztják kedvenc rádióműsoraikat – tették hozzá. Munkahelyekre kevésbé jellemző a rádiózás, igaz, majdnem minden harmadik megkérdezett elválaszthatatlan a kedvenc csatornájától munkaidőben is. A kutatásból kiderült az is, hogy minél idősebb valaki, annál többet rádiózik az otthonában.

Ennek elsősorban szociológiai okai vannak, az idősebb (nyugdíjas) korosztály már nem jár napi szinten dolgozni, nem utazik annyit, több időt tölt otthonában.A 60 év felettiek mellett a 19 évnél fiatalabbak is nagy arányban fogyasztják a rádióműsorokat otthonaikban, ami szüleik szokásaival lehet összefüggésben – írták.

Az autóban történő rádióhallgatás a középkorúak között (30-59 éves) a legjellemzőbb, elsősorban a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők sajátja. A munkahelyen főként a középiskolai és szakmunkás végzettséggel bírók hangolnak kedvenc csatornájukra.

Az adatok arról is árulkodnak, hogy a hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb, míg az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 20-40 százalék körül mozog.

Az alternatív rádióhallgatási módok gyakorisága jobbára stagnál vagy inkább csökken – tették hozzá.Az interneten a többieknél kicsit nagyobb arányban hallgatnak rádiót a 30-59 évesek és a nem Budapesten élők – áll a kutatásban.

A közlemény szerint a felmérést megbízás alapján az M-Meter Kft. (Scores Group)/Kantar Hoffmann Kft. készítette a Magyarországon élő, 15 év feletti lakosság körében.

Forrás: MTI