Hirdetések

Az ügyészség indítványával egyezően döntött a Törvényszék egy állatkínzásért elítélt nő polgári peres ügyében, aki kutyáit sorsukra hagyta egy lakatlan ház udvarán.

Hirdetések

A vádlott ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot 2022 szeptemberében. A vád szerint a nő 2019 júliusától bátonyterenyei családi házában gondozta három kutyáját, ahonnan 2020-ban elköltözött és állatait az üresen álló ingatlan udvarán hagyta. Egy ideig rendszeresen látogatta, ellátta őket, majd ezen alkalmak ritkultak és 2021 októberétől élelem és víz nélkül végleg sorsukra hagyta, a rossz állapotban lévő, lesoványodott kutyákat a szomszéd lakó alkalmanként megetette.

Az egyik örökbe fogadott kutyát a sorsát figyelemmel kísérő alapítvány végül visszavette a nőtől, a másik kutyát állatbarátok fogadták be, a harmadik idős koránál fogva elpusztult.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 49 éves nőt elhagyással elkövetett állatkínzás vétsége miatt jogerősen 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény értelmében az ügyész jogosult pert indítani az állattartó eltiltása iránt, ennek megfelelően a Nógrád Vármegyei Főügyészség közérdekvédelmi szakága a büntetőügy lezárta után keresettel élt nő ellen, aki az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó szabályokat olyan súlyosan megsértette, hogy emiatt alkalmatlan az ebtartásra.

A Balassagyarmati Törvényszék megküldte az alperesnek a keresetlevelet, egyúttal felhívta, hogy 45 napon belül terjessze elő az alaki és érdemi védekezést tartalmazó írásbeli ellenkérelmét.

Mivel az alperes a megadott határidőn belül semmilyen nyilatkozatot, ellenkérelmet nem tett, a bíróság a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján a kereseti kérelemnek megfelelően bírósági meghagyással tíz évre eltiltotta az ebtartástól, valamint kötelezte 36.000 forint eljárási illeték megfizetésére is.

A bírósági meghagyás ellen sem az ügyészség, sem az állatarttó nő nem élt ellentmondással, így az jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált.