Hirdetések

Befejeződött Esztergomban a belváros integrált és fenntartható felújítása közel 800 millió forintos beruházással.

Hirdetések

Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a munkálatok során közösségi szolgáltató központot alakítottak ki egy leromlott állapotú épületből, zöld parkolót építettek a Prímás-szigeten, valamint rendbe hozták a Kis-Duna partján lévő fasorokat.

A projekt 580 millió forint európai uniós támogatással és 181 millió forint saját forrás bevonásával valósult meg.

A Kapcsolatok Házában három egymás melletti épületében közösségi tereket, foglalkoztatókat, előadó-, illetve rendezvénytermeket, irodákat és kávézót alakítottak ki.

A városlakók által közkedvelt Gesztenye és Platán fasorban ápoló gallyazást végeztek. Közel száz fa kivágását kellett elrendelni balesetveszélyes állapotuk miatt, azonban ezek pótlása a közeljövőben megtörténik.

Az esztergomi Prímás-szigeten egy közel 120 férőhelyes parkolót építettek, melyet ingyenesen lehet igénybe venni. A létesítményben 6 elektromos töltőállomást telepítettek és buszok fogadására is alkalmassá tették a helyet.

A beruházás során megvalósult a Széchenyi tér és Kis-Duna sétány gyalogos kapcsolatának kialakítása, ez segíti a főtér újjáéledését – ismertette a polgármester.

Forrás: MTI