Hirdetések

A férfi a baleset utáni napon önként jelentkezett a rendőrségen.

Hirdetések

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 26 éves férfi 2023. február 12-én 16 óra 15 perckor közlekedett személygépkocsival Salgótarján belterületén Zagyvapálfalva irányából a városközpont felé. A járművezető a Rákóczi út és Bem út kereszteződésénél balra történő kanyarodása közben észlelte a vele szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó gépjárművet, azonban a kereszteződésnél már későn állt meg, így a jármű eleje a szembejövő forgalmi sávba átért. Ekkor a városközpont irányából haladó sofőr az ütközés elkerülése érdekében jobbra irányította a járművet, amely a járdaszigeten és a járdán áthaladva az út menti sövényt letarolva állt meg. A 26 éves férfi a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott mielőtt meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében valaki megsérült-e vagy nem szorul-e segítségnyújtásra. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Fotók: police.hu

A 26 éves ecsegi lakos a baleset másnapján jelentkezett a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, ahol őt cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszát a napokban lezárták és a férfival szemben vádemelési javaslatot tettek az ügyészségen.

Hirdetések