Hirdetések

Újabb 5 milliárd forint összegű pályázatot írtak ki kistelepülések számára út-, járda- és hídfelújításra a Magyar Falu program keretében hétfőn – mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos budapesti sajtótájékoztatóján.

Hirdetések

Gyopáros Alpár ismertette: az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések pályázhatnak vagy út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, vagy járdafelújításra 10 millió forintig. A pályázatokat június 14-től július 14-ig lehet benyújtani, és várhatóan még nyár végéig elbírálják. A részletekről a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

A kormánybiztos elmondta: a falusiak életminőségének javítása érdekében 2019 óta a Magyar Falu program jelentős támogatást nyújt az otthonfejlesztés, az alapfokú oktatás és az egészségügyi ellátás terén, illetve a szociális szférában, de emellett nagy hangsúlyt kap a közlekedésfejlesztés is.

A falusi vasútállomások fejlesztésre 2019 óta 2 milliárd jutott. A falvakat összekötő alacsonyabb rendű állami utakból eddig összesen több mint 3700 kilométer újult meg, idén pedig még várhatóan 1000 kilométer, minderre összesen 278 milliárd forintot fordítanak. Az önkormányzati utak, hidak felújítására eddig mintegy 2800-an kaptak  pályázati támogatást, 1300-an járdafelújításra, több mint 100 pályázó pedig kerékpárútra. Mindezek támogatása mintegy 80 milliárd forint, így a kistelepülések közlekedésnek fejlesztésére összesen már több mint 360 milliárd forintot költött a kormány a Magyar Falu program keretében – mondta Gyopáros Alpár.

Forrás: MTI