Hirdetések

Harminchét középiskola 656 tanulója vett részt a honvéd kadétok akadályfutó-versenyén pénteken a Nógrád vármegyei Bánkon, a megmérettetést a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendezte meg a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar OCR Sport Szövetség.

Hirdetések

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, aki 2015 és 2018 között honvédelmi miniszter volt, köszöntőjében sikertörténetnek nevezte az ebben az időszakban elindított kadétprogramot, mert 2017-ben még csak három középiskola jelentkezett, mára pedig már 130 intézmény kötött szerződést a Magyar Honvédséggel.

Azt mondta a fiataloknak, legyenek nagy céljaik, amelyekhez pedig minden nap meg kell hozni az apró döntéseket.

A kadétképzést egy jó életpálya kezdetének nevezte.

Akár katonai, akár rendészeti, akár bármilyen más hivatást választotok, meg fogjátok állni a helyeteket, hiszen ilyen küzdelmek közepette nem átlagos képességű gyerekek és fiatalok lesztek; a belső önismereti képességetek fejlődik, az akaraterőtök és a fizikai állapototok erősödik.

– fogalmazott a résztvevőkhöz szólva, hozzátéve: folyamatos próbatételek lesznek az életben, amelyekre az ilyen versenyek is segítenek felkészülni.

Simicskó István elmondta azt is, hogy a versenyt harmadszor rendezik meg, az elsőn 286 kadét vett részt 13 középiskolából, a másodikon már 511-en versenyeztek 25 iskolából.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség fideszes országgyűlési képviselője közölte, hogy a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Technikum csütörtökön írta alá a szerződést, csatlakozva a kadétképzéshez.

Torma Andrea, Bánk község független polgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy a település harmadik alkalommal adhat otthont a rendezvénynek.

Az eseményen részt vett Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke is.

A verseny célja, hogy a honvédelmi sportokkal, specifikus akadályelemekkel bővítsék, szélesítsék a fiatalok sportolási lehetőségeit, és erősítsék a közösséget a kadétprogram keretein belül.

Az erő- és állóképességüket összemérő versenyzőknek 3,5 kilométert kellett futniuk, közben természetes és épített akadályokat küzdöttek le. Ezek között volt lézerfegyveres lövészet, gránáthajítás, súlyhordás, gyűrűs és átlengő, valamint palánkakadályok, természetes akadályként pedig szintkülönbség, csatornakúszás, víziakadályok és függőhíd is nehezítette a futást.

Forrás: MTI