Hirdetések

Rendkívüli mennyiségű eső hullott le csütörtökön dél körül a Dél-nógrádi Bercel községben. A polgármester szerint esély sem volt arra, hogy érdemi reakciójuk legyen a vízzel szemben. Már takarítanak és a károkat mérik fel.

Hirdetések

Batta Tibor polgármester azt mondta, hogy még nem látott olyan esőzést, amelynek vize nem a fizika törvényeinek megfelelően az alacsonyabban fekvő terület felé folyt volna, hanem ahogyan náluk ma megtörtént, a falu főútját árasztotta el. Mint azt az ipolyinfo.com-mal közölte:

25-30 centiméteres magasságban víz állt a főúton, ami Becske felől árasztotta el Bercelt. Sehol nem folyt be az árkokba, mind az úton jött.

Az esőzés alig másfél óráig tartott, délután 2 órakor már a takarítással foglalkoznak. A településvezető azt mondta: megszervezte, hogy a közmunkások segítségével elkezdődjön a takarítás, sőt, a falu csapadékvíz hálózatának építésén éppen dolgozó Otys KFT. munkatársait is megkérte arra, hogy vegyenek részt az érintett terület elsődleges kárelhárításában.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Tabáni úton egy családi ház földszintjét árasztotta el a víz, ami betört a pincébe is, de emellett az ipolyinfo.com azt is megtudta, hogy több ingatlan is beázott.

Batta Tibor azt is elmondta: egyeztetett a térség országgyűlési képviselőjével, aki arra kérte Bercel polgármesterét, hogy állítsák össze a károk listáját, majd együtt értékeljék a helyzetet és a lehetséges megoldási terveket.

Az önkormányzat arra kéri a károsultakat, hogy akinek segítségre van szüksége, hívja 06/35/384-303-as telefonszámot!

Hirdetések