Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben. Az elkövető – tartva attól, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje – egy késsel nyakon szúrta feleségét.

A vádirat szerint az idős vádlottat évek óta foglalkoztatta halálának gondolata, és az, hogy elmúlását követően nem lesz, aki 47 éve vele élő felesége gondját viselje. A férj ezért 2022. január 2-án, délelőtt, otthonukban a felesége mögé lépett és egy késsel megszúrta a nyakát, miközben azt hajtogatta, hogy „Meg kellett tennem!”.

Az erősen vérző nő kimenekült az utcára, segítségért kiáltott, járókelők hívtak segítséget. Eközben a férfi telefonon felhívta fiát, elmondta neki, hogy megölte az édesanyját, és zavartan hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de ezt meg kellett tennie.

A nő életét a gyors műtét mentette meg.

A férfi a kóros elmeműködése miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére.

A kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró ok, ezért a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek az emberölés kísérlete miatt benyújtott vádiratban a férfi felmentésére tett indítványt, azzal, hogy a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését, és kötelezze 676.102 forint bűnügyi költség megfizetésére.


A kényszergyógykezelés büntetőjogi intézkedés, a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmények elkövetőivel szemben kell alkalmazni, ha elmeműködésük kóros állapota miatt nem büntethetők, de tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt követnek el.

A vádlott az ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.

Hirdetések