Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 2316 lakást vettek használatba, 36 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 6,9 százalékkal kevesebb lakás épült. Csak a községekben bővült a lakásépítés, ott 9,2 százalékkal több lakást vettek használatba. A falusi építkezések többsége (66 százaléka) agglomerációkban valósult meg.

Főleg a vállalkozások által épített lakások száma esett vissza (24 százalékkal), miközben a természetes személyek építkezése ennél mérsékeltebben (5,3 százalékkal) csökkent.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 48 százaléka családi házban, 45 százaléka többlakásos épületben, 4,0 százaléka lakóparkban található.

A saját használatra épített lakások aránya 37, az értékesítési célra építetteké 60 százalék volt. E tekintetben is érzékelhető az arányeltolódás a saját célra történő építkezések javára.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 8,6 négyzetméterrel, 97 négyzetméterre nőtt.

Kizárólag két régióban nem csökkent az új lakások száma: Pest régióban körülbelül ugyanannyi, Észak-Alföldön pedig 27 százalékkal több lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint a múlt év első felében. Az új lakások 39 százalékát a fővárosban tervezik megépíteni. Az építési kedv az összes településkategóriában csökkent. A települési hierarchiában lefelé haladva egyre nagyobb a visszaesés: a fővárosban 17, a vármegyeszékhelyeken 38, a többi városban 47, a községekben 53 százalékkal kevesebb lakás építését tervezik az előző év azonos időszakához mérten.

Az építeni tervezett lakások száma – a minimális emelkedést felmutató Hajdú-Bihar vármegye kivételével – az ország minden részén csökkent. Regionális szinten a legnagyobb visszaesés Dél-Dunántúlon (58 százalék), ezen belül Baranya vármegyében következett be, ahol alig több mint negyedére zuhant a kiadott engedélyek száma.

A tervezett lakások számának visszaesése Közép-Magyarországon 32, az Alföld és Észak nagyrégióban 29 százalékos volt.

A kiadott új építési engedélyek alapján 47 százalékkal kevesebb, összesen 4238 lakóépület építését tervezik az országban.

A tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 2081 volt, szintén elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a nem lakóépületek közül az ipari épületek alapterülete 42 százalékkal növekedett.

Hirdetések