Hirdetések

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat rablás és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt.

Hirdetések

A nyomozás adatai szerint 2023. augusztus 4-én délben egy 14 éves varsányi fiatal és több családtagja bement Szécsény egyik vegyeskereskedésébe. A boltban egy napszemüveget helyezett a fejére és azzal fizetés nélkül kívánt távozni, azonban a bolt tulajdonosa felszólította, hogy vegye azt le és távozzon az üzletből. A fiatal ennek nem tett eleget és egy újabb napszemüveget vett le az állványról. Ekkor az üzletvezető megpróbálta elvenni a szemüveget, amit a fiatal nem engedett és lefogta az áruját védő tulajdonos kezét, azt csavargatta, majd a nyaka felé kapott és megütötte a napszemüveg megtartása érdekében.

Ekkor a fiatalhoz csatlakoztak családtagjai és már együttesen szidalmazták és bántalmazták a portékáját védő kalmárt. A kereskedőnek sikerült kiszorítani az agresszív vevőket a boltból, akik a magukhoz vett és ellopott tárgyakkal dobálták, valamint köpködték és fenyegették a boltvezetőt. A család együttes erővel ismét behatolt a boltba, ahol már a félmeztelenre vetkőzött fiatalkorú a 32 éves édesanyjával és 21 éves nő rokonával együttesen támadtak a boltvezetőre, aki segítségére egy férfi érkezett. A Szécsényi Rendőrkapitányság egyenruhásai a helyszínre érkeztek, akik – a körülmények tisztázását követően – az utcán tovább balhézó fiatalt, annak édesanyját és a harmadik támadót elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A nyomozók a rablás és csoportos garázdaság bűntett miatt indult eljárásban előterjesztést tettek a három elkövető letartóztatásának indítványozására az ügyészségen, amelyet a bíróság elrendelt.

Fotó: police.hu