Hirdetések

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte a még idénre tervezett utolsó útfelújításokat Nyugat-Nógrádban. Lehel Zoltán, a társaság vármegyei igazgatója a Megafon rádióban mondta el, hogy két kiemelt problémás helyszínen végeznek beavatkozást, az egyik a 22-es útról nyíló tereskei út, a másik a 2-es úthoz csatlakozó diósjenői út.

Ezen a héten már elkezdődött a munka mindkét helyszínen. Mint a közútkezelő helyi igazgatója elmondta: Tereskén a 22-es úttól kezdődően a falu végéig tartó nyomvonalon dolgoznak, Diósjenőn pedig a 2-es útról a település felé vezető úton végeznek felújításokat, azonban a rendelkezésre álló korlátos lehetőségek miatt csak az utak egy részét renoválják.

Lehel Zoltán a társaság Nógrád vármegyei igazgatója a Megafonnal azt is közölte: a Balassagyarmat és Aszód közötti észak-déli közlekedési folyosó felújítása is tervezőasztalon van, amit öt ütemben kívánnak megvalósítani, szintén a jövő évi költségvetési lehetőségek függvényében.

Hirdetések