Hirdetések

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves nógrádi férfi ellen, aki két alkalommal is a gépkocsijába kényszerítette volt élettársát.

A vád szerint a férfi 2022 februárjában Salgótarjánban az egy buszmegállóban várakozó élettársát az autójából kiszólva felszólította arra, hogy szálljon be. A nő nem tett eleget a kérésének, ezért a férfi kiszállt, karjánál fogva megragadta és akarata ellenére belökte a nőt a jobb első ülésre. Miután a férfi is beült, ököllel meg is ütötte a nőt a bal füle tájékán, aki ennek következtében a fejének jobb oldalát beütötte a személygépkocsi ajtajának üvegébe.

A férfi a sértettet többszöri kérése ellenére sem engedte kiszállni, hanem a város egy másik pontjára vitte, ahol közölte vele, hogy szálljon ki az autóból és döntse el, hogy alul vagy felül vetkőzik meztelenre. A sírva fakadó és könyörgő sértettet a vádlott végül az otthonába szállította.

Két hónappal később a férfi ismét megállt autójával a buszállomáson várakozó sértett mellett és megint felszólította arra, hogy szálljon be, mert együtt mennek el a közös gyermekeikért az iskolába. A nő közölte, hogy nem ül be az autóba, majd az iskolánál találkoznak. Erre a férfi kiszállt, a nőt a karjánál fogva húzni kezdte az autó felé és sikerült is betuszkolnia őt. Rácsukta az ajtót és gyermekeik iskolájához mentek.

A büntetlen előéletű férfivel szemben a Salgótarjáni Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat, és – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz ítéletet.