Hirdetések

Országszerte segítenek a fogvatartottak a havas utcák megtisztításában – közölte Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs vezetője az MTI-vel csütörtökön.

Jelezte: a havazás szerda délután kezdődött, és szükségessé vált a börtönök előtti járdákon és parkolókban is a hó eltakarítása. A főváros mellett Vácon, Márianosztrán, Miskolcon, Kaposváron, Sátoraljaújhelyen, Kecskeméten, Baracskán és Pálhalmán is több tucat rab végezte, illetve végezi jelenleg is a hómentesítést.

Felidézte: az elmúlt években többször előfordult, hogy a közterületek takarításában a fogvatartottak munkájára is igényt tartottak az önkormányzatok. A büntetés-végrehajtási szervezet most is figyelemmel kíséri az időjárási körülményeket, és az intézetek idén is felkészülten várják az önkormányzati megkereséséket – tette hozzá.

Kiemelte, a nagyrészt jóvátétel vagy munkáltatás során megvalósuló jégtörés, utcaseprés és hóeltolás amellett, hogy a társadalom számára hasznos tevékenység, segít a fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedésében.

Minden hazai intézetnek van jóvátételi programja, amelynek keretében elsősorban közintézményeknek – iskoláknak, óvodáknak, kórházaknak, bíróságoknak, idősek otthonának – igyekeznek munkájukkal segíteni az arra önként vállalkozó elítéltek: takarítanak, tereprendeznek, felújítanak, vagy éppen havat takarítanak, mikor mire van szükség – mondta Makula György ezredes.