Vác, 2024. január 21. Bukovszky Anna, a Praktiker-Vác kapusa (b) és Larke Nolsoe Pedersen (j), a Nyköbing Falster HB játékosa a nõi kézilabda Európa-liga A csoportkörében, a harmadik fordulóban, a Praktiker-Vác - Nyköbing Falster HB mérkõzésen a váci Városi Sportcsarnokban 2024. január 21-én. MTI/Kovács Tamás
Hirdetések

A Praktiker-Vác idegenben 32-27-re kikapott vasárnap a tavaly döntős Nyköbingtől a női Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, így továbbra is harmadik helyen áll a négyesében.

Hirdetések

Két hete Vácott 27-24-es bravúrgyőzelmet ért el a magyar csapat mostani vendéglátója ellen. Ezúttal 6-6-ig együtt haladtak a felek, innen azonban négygólos szériával elhúzott a dán pontvadászat negyedikje. Sőt, 14-9-nél már öt volt közte, ám az „odavágón” is remek teljesítményt nyújtó, a szünetig hétszer eredményes Csíkos Luca vezérletével két gólra felzárkózott Herbert Gábor együttese.

A második félidő elején rövid megtorpanás után egyenlíteni tudtak a vendégek (19-19), ezt követően viszont újra néggyel ellépett a házigazda (24-20) a játékrész derekára. A hajrára elfáradó váciak nem tudták a korábbi hatékonyságot nyújtani védekezésben, így nem volt esélyük az egyenlítésre. A hazaiak első pontjaikat szerezték.

A találkozó legeredményesebbjeként Csíkos nyolc találattal zárt, Kuczora Csenge hat gólt szerzett, Bukovszky Anna 14 lövést védett.