Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 21 éves férfit, aki kétszer is megszökött a házi őrizetből, másodszor egy presszóban fogták el.

Hirdetések

A férfi ellen a Pásztói Járási Ügyészség 2023. december 8-án lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Pásztói Járásbíróságon.

A férfi a vádemelést megelőzően, a nyomozás során közel egy évig letartóztatásban volt, majd házi őrizetbe került, ennek szabályait azonban olyan súlyosan megszegte, hogy még a nyomozás során ismételten letartóztatták.

Az ügyészség tavaly novemberben emelt vádat ellene, a vádemelésre tekintettel már elegendőnek tartva férfi a házi őrizetet, a bíróság így e bűnügyi felügyelet alá helyezte a férfit, azzal, hogy a kijelölt ingatlant, illetve az ahhoz tartozó bekerített helyet csak a hatóság idézésére való megjelenés, valamint igazolt orvosi kezelés céljából hagyhatja el.

A rendőrség azonban a 2024. január 23-i ellenőrzése során nem találta otthon, és kiderítette, hogy a férfi már egy nappal korábban megszökött. Nagy erőkkel keresni kezdték, majd este Salgótarjánban, egy presszóban meg is találták és újra őrizetbe vették.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványára a házi őrizet szabályait megszegő férfit – a jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében – ismét letartóztatásba helyezte.

Hirdetések