Hirdetések

Balassagyarmaton antipasti tállal és helyben, szabad téren sütött pizzával várták az ünnepre készülődőket a Palóc Ligetben szombaton és vasárnap. Mindkét napon kellemes, szinte nyárias időjárás volt, március végéhez képest teljesen szokatlanul.

Önmagában is jól lehetett lakni egy kisebb szelet pizzával vagy a szintén frissen készült antipasti bőségtállal, a vendéglátó gazdagon megterített az érkezőknek a hétvégén a balassagyarmati Palóc Ligetben. Pedig az olaszok szerint például az antipasti csak előételnek számít, ami ráhangol a főfogásokra. De kiderült, ez is jól laktat.

Szabadtéri kemencében készültek a pizzák. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

Az ételen kívül a többnyire szűrt napfény is telítetté tett engem. Így is 24 fokig emelkedett a hőmérséklet. A rendkívülinek tűnő jó idő a vasárnapi borúsabb napon is kitartott, és a várt eső estig sem érkezett meg. Azonban az ígért sivatagi por már Nógrádot is beterítette. Autómosás után remekül látszott, ahogyan a vörös por rátapad és rászárad a kocsira.