Utcazene fesztivált rendeztek Balassagyarmaton a munka ünnepén, amelyen több mint 25 zenész és együttes adott programot a közönség számára. A jó idő sokakat vonzott a belvárosba, ahol egyszerre több előadó műsorát is meghallgathatták.

A rendezvény szervezője a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatója, Golyán Krisztina kiemelte: május elsején egy olyan modern, színes, hangulatos programmal készültek, ami minden korosztály számára érdekes lehet és az adatok szerint bevált a recept: a balassagyarmati közönségen kívül nagy arányban jöttek el Szlovákiából azok, akik egyszerűen élőzenét akartak hallani a nyárias időben.

Balassagyarmat belvárosában egyszerre több helyszínen szólt a zene május 1-jén. (fotó: fb.com)

A bemutatkozó Nógrád vármegyei, felvidéki zenészek repertoárjában jazz, spirituális zene, punk-rock, és country is volt. A program zárásaként a közönséggel együtt énekeltek az előadók a vármegyeháza előtt.

A balassagyarmati Utcazene Fesztiválon a közönség a legjobb előadót is megválaszthatta. Az első esemény nyertese a budapesti Pink Pill Band lett.

Hirdetések