Mindent kiforgatva és torzítva közöl a média – állítja a balassagyarmati baloldal polgármester-jelöltje. Azt kértük, mondjon példát rá, de ahogyan eddig sohasem, most sem válaszolt ilyen kérdésre. Gyenes Szilárd szerint alapvető baj, hogy a média nagy része egyetlen kézben összpontosul.
A Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület (SZAB) szombaton éjjel egy internetes fórumon tett közzé meghívót a választópolgárokkal való kötetlen találkozóra. A ma délutáni eseményen a SZAB politikusain kívül körülbelül 10 ember vett részt, valamint a városi televízió és az ipolyinfo.com stábja.
Gyenes néhány hónapja folyamatosan nyílt leveleket ír a szerinte hiteltelen, hazug és dezinformáló helyi médiáról, többek között azt is sérelmezve, hogy a SZAB által állítólag megszervezett és megrendezett húsz összejövetelre nem ment el a városi televízió stábja. Érdekelt minket, hogy hol vannak a meghívók, vagy honnan is kellene tudni az állítólagos eseményekről.
A beszélgetés végén azt is elmondta Gyenes, hogy a választások tétje a normális közélet megteremtése, durva megosztások nélkül.
Gyenes négy és fél évnyi várakozás után a városi önkormányzat márciusi ülésén vádolta meg a helyi médiát, hogy nem mennek el tudósítani rendezvényeikre. A városi televízió főszerkesztője az egy hónappal későbbi ülésen kapott szót, amelyen szemtől szemben kérdezte Gyenes Szilárdot, hogy mely eseményekre gondol, miután a SZAB soha, semmilyen rendezvényről eddig nem tájékoztatott. Gyenes nem válaszolt az élőben közvetített képviselő-testületi ülésen. A polgármesterjelölt néhány nappal később írásban is megkapta ugyanezt a kérdést, azonban arra sem érkezett válasz. Ma délután ismét megkérdeztük, ma sem válaszolt rá.
![](https://www.ipolyinfo.com/wp-content/uploads/2024/05/240514_gyenes_helyreigazitas_level.jpg)
Ezért Gyenes Szilárd részére helyreigazítás címmel eljuttattunk egy levelet, arra kérve, hogy valótlan állításait ismerje be és tegye közzé minden olyan fórumon, amelyen fizetett vagy nem fizetett módon terjesztette azokat.