Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Ha az európai parlamenti (EP-) választáson bekövetkezik a normalitás, a békepártiak irányába való eltolódás, az ki fog hatni a világpolitikára is – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az MTI-nek csütörtökön Salgótarjánban.

Hirdetések

Ebben az értelemben természetes, hogy az emberek inkább erről beszélgetnek, nem arról, hogy ki a képviselőjelölt a körzetükben, de azért annak a jelentőségét sem becsülném le – tette hozzá az Országgyűlés elnöke arra a felvetésre, hogy úgy tűnik, az európai parlamenti mellett háttérbe szorult Magyarországon az önkormányzati választás.

Mint mondta, a kampányrendezvényeken azért téma inkább az európai választás, mert annak van országos, európai és bizonyos szempontból világpolitikai jelentősége és súlya, hiszen az Európai Parlament összetétele az egész európai intézményrendszert befolyásolja, „talán jobban is, mint kellene, az egyik vitánk Brüsszellel éppen ez”.

Kövér László az interjúban arra is kitért, lehet, hogy azért vesznek részt többen a június 9-i szavazáson, mert össze van kapcsolva a két esemény.

Arra a kérdésre, mit emelne ki az utóbbi ciklusból a Fidesz-KDNP európai parlamenti, illetve az önkormányzatokban végzett munkájából, azt felelte: EP-képviselőik defenzívában, állandó küzdelemben, védekezésben voltak az Európai Unió intézményeivel és a parlamenti baloldallal – benne a magyar baloldallal – szemben, amelyek próbálták aláásni a magyar kormány minden jószándékú intézkedését, aláásni a támogatását, akár a nyílt, illegitim beavatkozás eszközeit is felhasználva.

Hozzátette, így az európai építkezésre sajnos sokkal kevesebb energiájuk, idejük volt, mint a korábbi ciklusokban.

Kövér László az önkormányzati eredményeket illetően felvetette, érdemes lenne megvizsgálni legalább a nagyobb települések esetében, ahol jellemzően pártszínekben indulnak a képviselők és a polgármesterek, hogy az úgynevezett fideszes és az úgynevezett baloldali vezetésű városokban mi épült az elmúlt harminc évben, hogyan fejlődött az adott település.

A házelnök az olyan településekre, ahol 2019-ben került helyi hatalomra a baloldal egy korábbi fideszes vezetéssel szemben, Budapestet hozta fel példaként. Mint mondta, a tartalékot elherdálták, ami jól működött, azt tönkretették, építeni nem építettek semmit, viszont „összevesztek a koncon” mindjárt az első néhány hónapban.

Megemlítette azt is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem Budapesten kampányol, hanem a DK kampányát segíti vidéken.

Ahogy a hazájukat nem szeretik, úgy a saját közösségüket sem, tehát ezen sok csodálkozni való nincs.

– fogalmazott.

Kövér László jelezte, a képviselőjelöltekkel való beszélgetés alapján úgy érzi, a tarjániak is hajlanak arra, hogy változtassanak a városvezetésen. Jobb egy olyan városvezetés, amelyik hajlandó kooperálni a mindenkori kormánnyal – közölte.

Az Országgyűlés elnöke a Fidesz országjárása keretében érkezett a nógrádi megyeszékhelyre, ahol lakossági fórumot tartott a Kohász Művelődési Házban.

Hirdetések