Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Vagyonosodási vizsgálatot indítana a TISZA Párt az ex-miniszterelnök Gyurcsány Ferenc ellen Magyar Péter és Orbán Viktort sem kímélné ebben a témában. A politikus szerint ha eljön az ő idejük, a vagyonosodási vizsgálatot indítanak a vezető politikusok családtagjaira is ki fogja terjeszteni.

Hirdetések

Ma délután Felcsúton tartott beszédet az ellenzéki politikus, aki arra biztatta a megjelenteket, hogy június 9-én szavazzanak a TISZA Párt jelöltjeire, ha azt szeretnék, hogy változás kezdődjön Magyarországon az Európai Unió közreműködésével. Ugyanakkor kritizálta is a túl bürokratikus uniót, főleg azt, hogy egyre szélesebb körben szeretné kiterjeszteni hatáskörét.

Szerinte mindenki látja, hogy az oktatás, az egészségügy és a közutak rossz állapotban vannak, miközben a vezető kormányzati szereplők meggazdagodtak. Ellenben Magyar Péter szerint semmi gond nincs a Magyarországon megépült labdarúgó stadionokkal, csak azt szeretné elérni, hogy transzparens legyen a közpénzek felhasználása.

Magyar Péter szerint a felcsúti beszédének helyszínén valószínűleg helyiek is jelen voltak, továbbá az is lehet, hogy a környékről is érkeztek a közönség soraiba – ezt arra reagálva mondta, hogy az egyik riporter elmondása alapján a jelenlévők nagy része szervezett buszokkal és telekocsikkal kíséri őt országszerte.

Hirdetések