Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Összesen 19 gólt rúgtak az egyik mérkőzésen ma délután a Nógrád vármegyei 2. osztályú labdarúgó bajnokságban. Két héttel az idényzárás előtt szinte biztosra vehető a bajnokklub neve, és jó eséllyel a második helyen záró csapatra is biztos fogadások köthetők.

Elképesztő gólkülönbséggel nyert a Mátraverebély-Szentkút otthonában a Vizslás SE. A cikkünk kiadásakor zárult meccs 1:18-as eredménnyel ért véget. Az első vizslási gól az ötödik percben született meg, majd egy perccel később a hazai csapat első és egyetlen gólja adott reményt arra, hogy izgalmas folytatás várható. Azonban a válaszok sorra azt mutatták, hogy végül izgalom nem lesz.

A Vizslás 63 ponttal vezeti a bajnoki táblázatot, mögötte 55 ponttal a Balassagyarmati SE áll, harmadik a Szügy SE 43 ponttal, negyedikként, de felfelé kapaszkodva a Rimóc is követeli még a dobogós helyet, amit még ezen a hétvégén meg is kaphat, holnapi meccsüket a hét pozícióval gyengébb Varsány ellen játsszák.

Hirdetések