Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

A párizsi olimpiához kapcsolódva Falusi olimpiát rendeznek június 8-án, szombaton a szentendrei Skanzenben.

Hirdetések

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleménye szerint a program során különleges népi versengéseken vehetnek részt a látogatók. A Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszéke által összeállított próbák során „falusi olimpikonokat” keres a múzeum, akiknek a díjakat két olimpiai ezüstérmes sportoló, Kökény Beatrix kézilabdázó és Imre Géza párbajtőrvívó adja át.

A hatodik alkalommal megrendezendő Falusi olimpiára olyan diákcsoportok, baráti társaságok, családok jelentkezését várják, akik Családmozgató helyszíneken vagy az olimpiai tízpróbát végrehajtva válhatnak olimpikonná – közölte az intézmény az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a versenyszámokat az ókori olimpiai játékoknak megfelelő népi sport- és ügyességi feladatok elvégzésével teljesíthetik a látogatók: ilyen a szénahordás saroglyán, a petrencés rúd kitartása vagy a liszteszsák cipelése, amelyek a legényavatások próbái voltak a hagyományos paraszti kultúrában.

A családmozgató játékok során a résztvevők először megtudhatják, hogy mi az a saroglya, a lajtorja vagy épp a nyiktámasz, hogy utána nekikezdhessenek a megmérettetésnek. Tízből öt feladat teljesítése után már jár a falusi olimpikon kitűző – ismertették a közleményben.

Mint írták, a Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszékének szakemberei és diákjai által összeállított olimpiai tízpróba során stadionfutásban, medicinlabda cipelésében, súlylökésben és még további feladatokban próbálhatják ki magukat a résztvevők.

Az Egészségszigeten a szentendrei Egészségfejlesztési Iroda prevenciós mérésein mérhetik fel egészségi állapotukat a Skanzenbe látogatók, valamint az idősebb korosztály számára ajánlott gyaloglóverseny mellett vezetett relaxáción, testösszetétel- és véroxigénszint-mérésen lehet részt venni.

A Skanzen programjának célja, hogy tudatosítsa az emberekben a testmozgás, a sportolás fontosságát, hogy a kikapcsolódás és rekreáció ezen formája a fiatalok és idősebbek hétköznapjainak részévé váljon – áll a közleményben.

Hirdetések