Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Balassagyarmat egyik szállásadó helye kibővíti szolgáltatásait, a hotelen kívüli közönség számára is megnyitja éttermét. Holnaptól ebédmenüvel, és à la carte vendéglátással várja az érdeklődőket a Cédrus Club Hotel.

Zgheib Morice, a Cédrus Club Hotel tulajdonosa felidézte: néhány évvel korábban nyitották meg hotelüket a városban; a szállás mellett egyelőre csak reggelit kínáltak szállóvendégeiknek. A hotel többször is céges rendezvények, esküvők helyszíneként is működött már, de az éttermi vendéglátással csak idén júniusban bővültek.

Zgheib szerint a minőségi vendéglátásra erősödő közönség van, a város népszerű, de a jelenleg működő két étterem nem tudja teljesen kiszolgálni a felmerülő igényeket. Megjegyezte: egyáltalán nem mellékes, hogy a hotel külföldi szállóvendégei számára kényelmesebb, ha a hotelen belül étkezhetnek, azonban az éttermet mindenki számára szeretné megnyitni, és várja a balassagyarmatiakat is.

A balassagyarmati Cédrus Club Hotel hétfőn nyíló éttermi helyisége. (fotó: Cédrus Club Hotel)

Hangsúlyozta: a június 3-án nyitó étterem, 11 órától 13 óráig áll rendelkezésre menüs étkeztetéssel, kétféle főétellel. A kínálattal igyekeznek széles spektrumot nyújtani annak érdekében, hogy minél többen kedveljék meg szolgáltatásukat. A heti menüben lesznek főzelékek, tésztafélék, diétás ételek és töltött húsok is, amelyek egy része házias ízekkel kerül az asztalokra. A vendégeknek lehetőségük lesz előre foglalni a menüt, elvitelre és kiszállításra is kérni. Azok, akik a hotelben szeretnék elfogyasztani a menüt, javasolja a tulajdonos, hogy a délelőttök folyamán egyeztessék telefonon igényüket a várakozás elkerülése érdekében.

13 óra után à la carte étterem várja a vendégeket. Az étlapon leginkább magyaros ízek, a palóc hagyománynak megfelelő ételek lesznek, továbbá a külföldi vendégek igényét kiszolgálva mediterrán, és a tulajdonos származásának köszönhetően a libanoni ételek is megismerhetők lesznek.

Zgheib hozzátette: amellett, hogy bővítik szolgáltatásukat, 6-8 új munkahelyet is teremtenek a városban, ami külön öröm és megtiszteltetés számára hoteltulajdonosként.

Az étterem nyitvatartási ideje: hétfő-péntek 11-22 Szombat 11-23 Vasárnap Zárva.

Hirdetések