Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

A balassagyarmati önkormányzat júniusi képviselő-testületi ülésén a baloldali ellenzék képviselője azt mondta, hogy Szedlák Sándor, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke, a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület (SZAB) tagja nem fog bejárni dolgozni a továbbiakban.

Nem jelent meg a balassagyarmati önkormányzat csütörtöki ülésén Szedlák Sándor, a SZAB önkormányzati képviselője, amelynek okáról napirend előtti felszólalásban képviselőtársa Gyenes Szilárd beszélt. Gyenes véleménye szerint Szedlák a helyi média által okozott közhangulat miatt nem akar bejárni dolgozni, mert – szerinte – olyan hanganyagot tett közzé az ipolyinfo.com, amely egy magánbeszélgetés része volt.

Szedlák Sándor a SZAB önkormányzati választási utcafórumán mondta azt, hogy

A Szedlák név mint olyan, az unikum! Na! Most, hogy ha ezek után, az, amit én tettem ezért a városért, nem elég ahhoz, hogy én egy szar körzetet megnyerjek, akkor nekem nincs vele dolgom.

– ezek voltak azok a mondatok, amelyek miatt mostantól Szedlák Sándor nem fog bejárni az önkormányzati ülésekre, és Gyenes Szilárd is szolidaritást vállal vele azáltal, hogy ő nem fogja felvenni a mandátumát.

Gyenes Szilárd hangsúlyozta: a helyi média nem csak hazudik, hanem dezinformációkat közölt a választási kampány során.

Házy Attila főszerksztő az ipolyinfo.com-on közölt hanganyag kapcsán úgy reagált:

Szedlák Sándor nekem nem mondott olyan mondatokat, amiket Gyenes az én munkámnak tulajdonít, hazudik a képviselő úr. Azt a hanganyagot a városi televízió kamerája rögzítette a SZAB nyilvános rendezvényén. Az ipolyinfo.com csak a már néhány nappal korábban megjelent felvételeket szemlézte, de eddig nem zavarta őket ez a tény.

Szedlák Sándor a június 9-i önkormányzati választáson ezúttal sem tudott nyerni és Gyenes Szilárd is alulmaradt kihívójával szemben.

Hirdetések