Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

A főügyészség indítványára a Balassagyarmati Törvényszék jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta meg annak a háziorvosnak a büntetését, akit gyermekpornográfia miatt első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek.

Hirdetések

Mint arról korábban beszámoltunk, a Balassagyarmati Járási Ügyészség 2022 októberében emelt vádat a 78 éves háziorvos ellen, akinek elektronikus adathordozóin a nyomozók 32, gyermekekről készült pornográf fényképet találtak. A képek egy részét a vádlott maga készítette, többségüket pedig az internetről töltötte le. A képeken a gyermekek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva láthatók.

A járási ügyészség az orvost gyermekpornográfiával vádolta meg és börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, az elsőfokú bíróság 2 év szabadságvesztést szabott ki vele szemben, melynek végrehajtását azonban 4 évre felfüggesztette.

A járási ügyészség súlyosításért fellebbezett, melyet a Nógrád Vármegyei Főügyészség fenntartott, mert álláspontja szerint a bíróságnak nagyobb súllyal kellett volna értékelnie azt, hogy a férfi a cselekményét részben egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el, valamint azt, hogy a gyermekpornográfia olyan súlyos bűncselekmény, hogy elkövetőjével szemben a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése nem indokolt.

A Balassagyarmati Törvényszék másodfokú tanácsa osztotta a főügyészség fellebbezésében írt indokokat, az első fokú ítélet megváltoztatta, így a férfinek két évre börtönbe kell vonulnia, emellett ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.

Hirdetések