A keresztállítási ünnepség egy hitvallás, amikor kiállunk hitünkért, meggyőződésünkért – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Salgótarjánban, ahol egy megújított, út mellett álló keresztet szenteltek meg, és adtak át. 

dr. Latorcai Csaba kifejtette: úgy gondolja, hogy minden egyes keresztállítás vagy -felújítás egy-egy igen az életre, tanúságtétel Jézus Krisztus, a kereszténység és a kereszténységből kinőtt kultúra, és a hagyományok mellett. Latorcai Csaba szerint a kereszt egy életformát szimbolizál, ami egy döntés, egy igazodási pont is lehet a vallás mellett. Az eseményen felidézte: a régiek a település határába állított keresztekkel azt kívánták jelezni, hogy aki belép a településre, lássa, hogy az ott élők Jézus erejében bíznak, vagyis erősen vallásosak.

Hirdetések