A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 55 éves férfit, egy 54 éves nőt és a 27 éves fiúkat, akik prostitúcióra kényszerítettek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, a megkeresett pénzét pedig elvették tőle.

A nyugat-nógrádi kistelepülésen élő család 27 éves férfi tagja 2022. elejétől élettársa kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rávette őt, hogy a lakásukon anyagi ellenszolgáltatásért szexuális cselekményeket végezzen. Időközben a férfi börtönbe vonult, ezért a sértett a férfi szüleihez költözött, akik ugyan befogadták őt, de cserében folytatnia kellett a prostitúciót, az ebből befolyt pénzt pedig maradéktalanul át kellett adnia nekik.

A nő kilátástalan helyzetében az élettársa szüleinek utasításai alapján járt el, akik folyamatosan ellenőrzés alatt tartották. Amikor megpróbált kibújni a leszervezett aktusok elől, illetve abba akarta hagyni a prostitúciót, érzelmileg is zsarolták, de próbálkozásait testi bántalmazással büntették.

Amikor az élettárs kiszabadult, ő is folytatta a nő kizsákmányolását, a három elkövető még az interneten is hirdette a nő szexuális szolgáltatásait. Ezután külföldre vitték a sértettet, ahol ugyancsak prostitúcióra kényszerítették, az ott megkeresett több mint egymillió forintot szintén elvették tőle.

Végül a nő 2024. májusában tudott megszökni kizsákmányolóitól.

A rendőrség a család három tagját gyanúsítottként hallgatta ki emberkereskedelem és kényszermunka bűncselekménye miatt, őket őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészségi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, melyet az ügyész tudomásul vett, azonban a három gyanúsított és a jelen lévő védő a döntéssel szemben fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Hirdetések