Nincs fennakadás és sorban állás, az elmúlt évek tapasztalataira építkezve oldotta meg a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Technikum a mobiltelefonok diákoktól való begyűjtését – erről beszélt az iskola igazgatónője a Megafon reggeli műsorában.

Szrenka Anikó úgy fogalmazott: az intézményben eddig is bevett szokás volt, hogy tanórán a diákok a készülékeket a tanári asztalra helyezték kikapcsolt állapotban – természetesen, ha a leadott anyag úgy kívánta, használhatták a gyerekek. Kifejtette: a most, ősztől életbe lépett szabályozás így nem okozott különösebb gondot számukra. A tantestület a begyűjtés kapcsán úgy határozott: mivel nem szerettek volna még több feladatot adni a portai személyzetnek és nem akarták, hogy későn érjenek be az órákra a diákok az elhúzódó leadás miatt, a technikumban minden első órán a szaktanárok gyűjti be a telefonokat, majd a tanóra végeztével egy közös helyre teszik megőrzésre, a tanítás végéig.

Hirdetések