Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Siklós Gabriella elmondta, Pilismaróton például 100 bordás megtámasztást készítettek a töltés megerősítése érdekében, ehhez 125 ezer homokzsákot és 4000 négyzetméternyi fóliát használtak fel eddig.

Közölte, az átlagosnál várhatóan lassabban vonul majd le az árhullám. Egy nagyobb árhullám esetében ez általában 5-8 nap, de várhatóan ez most tovább fog tartani.

Jelentősebb csapadék nem várható a Duna vízgyűjtő területein a közeljövőben, de az Ausztriában hullott hó olvadása lassítani fogja az árhullám levonulását. Emiatt nem várható egy második árhullám, de az apadás jóval lassabb lesz, így a töltéseket tovább éri majd a víznyomás, vigyázni kell az „állékonyságukra” – tette hozzá.

A szóvivő kiemelte, nyilvánvalóan fontos az árhullám tetőzése, de vízügyes szempontból az utána következő időszak még nehezebb, mivel meggyengülhetnek a töltések, csurgások, fakadó vizek, buzgárok jelenhetnek meg, amelyeket fontos észrevenni.

A mosonmagyaróvári helyzetről szólva Siklós Gabriella azt mondta, sikerült a megfelelő időt eltalálni a Lajta-tározórendszer megnyitására, ennek köszönhetően Hegyeshalomnál már a szerda reggeli órákban csökkent a vízmennyiség, majd stagnálást figyeltek meg, de még mindig komoly munka folyik, mert az első tetőzés Nagybajcsnál csütörtökön várható majd.

Beszámolt arról, hogy éjszaka a Szigetközben csurgásokat észleltek, ezeket körbevédték homokzsákokkal, Vámosszabadiban pedig „elfogtak egy buzgárt”.

A budapesti helyzetről azt mondta, kedd este 22 órakor érte el a 645 centiméteres vízállást a Duna, ez az alsó rakpart szintje, szerda reggelre pedig 680-685 centiméterre emelkedett a folyó. A tetőzést Budapesten szombatra várják 850 centiméteres vízállás körül, tehát a szint várhatóan a 2013-as 891 centiméter alatt marad – fűzte hozzá.

Hirdetések