Szügy önkormányzata még tavaly decemberben kapott egy elvi engedélyt arra, hogy a temető mellett egy zöld hulladék hasznosító telepet hozzanak létre, ennek fizikai megvalósítása kezdődött el most.

Frenyó Gábor, a település polgármestere részletezte: a több mint hatvan millió forintos, teljesen önerős beruházás célja, hogy azok a lakosok, akik saját ingatlanjukon nem tudnak, vagy nem akarnak komposztálni, az alapanyagot erre a telepre vigyék, ahol ellenőrzött keretek között megtörténik a hasznosítás, majd a kész komposztot megkapva, a saját kertjükben tudják a talajba dolgozni.

A tervek szerint tél beálltáig készül el a telep, és tavasszal indul el a közösségi komposztálás.

Hirdetések