Október a nők egészségének hónapja, aminek apropóján olyan rendezvényeket szerveznek országosan, amik felhívják a figyelmet a daganatos betegségekre – mondta az Ipoly TV riporterének a Nógrád Vármegyei tisztifőorvos. 

Feketéné dr. Zeke Ildikó elmondta: a rák az egész világban súlyos népegészségügyi probléma. Kifejtette: hazánkban évente 30 ezer nő, és férfi rosszindulatú betegségben hal meg. Hozzátette: az orvostudománynak köszönhetően ebből sokat meg lehetne gyógyítani, vagy tünetmentessé tenni. Kifejtette: Balassagyarmaton a tegnapi nap folyamán rendezett figyelemfelkeltő sétával, és a főtéren lévő mályvavirágoknak az elhelyezésével az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a betegségek megelőzésére, és mindenkit biztassanak arra, hogy ha lehetőségük van szűrővizsgálatokon részt venni, éljenek vele.

Hirdetések