Horpácson rendezték meg az országos „Helyben rendben” eseménysorozat következő állomását. A fiatalok helyben maradását támogató program Nógrád vármegyei helyszínére többek között Felvidékről, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron vármegyéből is érkeztek szakemberek.
A találkozót szervező alapítvány elnöke a Megafonnak elmondta: a mostani előadások és kerekasztal beszélgetések egyik fő témája a fiatalok vállalkozóvá válása volt. Erdős Szabolcs kifejtette: azért döntöttek amellett, hogy most erre fókuszálnak, mert egyre jobban látszik, hogy a mai világban ez a foglalkoztatási forma, rugalmassága miatt, vonzóbb lehet az érettségi vagy diploma után elhelyezkedni vágyó fiataloknak. Hozzátette: civil szervezetekkel, polgármesterekkel, országos szövetségek képviselőivel és humán szakemberekkel azt vizsgálták, melyek azok a problémás pontok, amiken mindenképpen változtatni kell.
