A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 20 pedagógusa részesül a Köbüki Tehetséggondozó Program tanári ösztöndíjából – erről beszélt a Megafonnak az intézmény igazgatója.
Mogyorósi Attila úgy fogalmazott: úgy gondolja, ez a szám azt mutatja, hogy az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. Elmondta: a program keretén belül a tanárok 10 hónapon keresztül
jövedelemkiegészítésben részesülnek, ami motiváció lehet számukra a munkájuk során. Kiemelte: odafigyelnek a tehetséges diákokra, és próbálják mindenkiben megtalálni azt, amiben a legjobb, s ezeket a képességeket fejleszteni. Részletezte: az iskolában ezért több szakkör, külön óra is elérhető a diákok számára. OKTV-re, emelt érettségire, tanulmányi, és sportversenyekre készítik fel a diákokat a
pedagógusok, ahol legtöbbször eredményesen is szerepelnek.