Nógrádi sikerekkel zárult az 5. alkalommal megrendezett Gedeon Kupa Nemzetközi Gépiforgácsoló Verseny, melyet három ország 11 szakképző intézményének 22 tanulója részvételével szervezett meg a Nógrád Vármegyei SzC Stromfeld Aurél Technikum. A házigazda intézményt képviselő, szalmatercsi Oláh László 3., míg a somosi Therm Gyula Máté 4. helyet szerzett a rangos mezőnyben.

Hirdetések

A kétnapos rendezvényre a felkészítő oktatójukkal Balassagyarmatról, Vácról, Győrből, Paksról, Zalaegerszegről, Tatabányáról, Kiskunfélegyházáról, Kassáról, Fülekről és Sepsiszentgyörgyből érkezett két-két versenyző Salgótarjánba.

Hirdetések

A 44. Stromfeld Napokra időzített rendezvény szakmai programokban bővelkedett, s a gépészeti ágazaton tanuló fiataloknak lehetőséget nyújtott kapcsolataik szélesítésére, az oktatók pedig mindezen túl a verseny idején salgótarjáni, városkörnyéki és egy kis gömöri kirándulásra Gulyás András szakoktató vezetésével.

A verseny díjkiosztó gáláján a főtámogató Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója, Baranyi Zoltán a vizsgafeladat nehézségét ecsetelte, s méltatta a tanulókat, hogy az által készített munkadarabok komoly szakmai hozzáértésről tanúskodtak.

A verseny támogatói nevében Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat közgyűlési elnöke, valamint Papp Marcell, Salgótarján polgármesteri megbízottja kiemelte a nógrádi szakképzési kapcsolatok szélesítésének fontosságát és a kiállítóként is jelen lévő cégek vezetőivel együtt gratulált a versenyzőknek. Bozó János, a Stromfeld igazgatója zárásként már most meghirdette a jövő évi Gedeon Kupát, a gépiforgácsolók nemzetközi versenyét.

A győztes, Wiezl Zsombor, a váci Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium tanulója és oktatója

(balról jobbra) A 4. helyezett Therm Gyula Máté, oktatójuk Varga Csaba és a 3. helyezett Oláh László

Hirdetések