A rendőrség munkatársai a bűn- és baleset-megelőzési ismeretek átadásán túl már a jövő rendőreit is toborozták egy ifjúsági táborban.

Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály prevenciós szakemberei és a Humánigazgatási Szolgálat Oktatási és Kiképzési Alosztály toborzója április 23-án a Dorkász Életrevalók táborában tartottak előadást az érdeklődő gyerekek részére.

Hirdetések

Az országos Drogellenes Totális Akcióterv (DELTA) Program keretén belül Tóth Szabolcs r. őrnagy drogprevenciós előadást tartott, majd a gyermekek feladványt oldottak meg a káros szenvedélyekről, ezután közösen ellenőrizték a bűnmegelőzési kollégával, és átbeszélték a témával kapcsolatos kérdéseket.

Ezt követően a rendőr-főkapitányság toborzó tisztje, Zöld Dániel r. főhadnagy beszélt a fiataloknak a rendőrré válás feltételeiről, valamint a felvételi eljárásáról, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre is.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság lovas járőrei rövid bemutatóval színesítették a tábor programját, és a lovas szolgálat feladatairól tájékoztatták a fiatalokat.

Hirdetések