A Nógrád vármegyei nyomozók két érsekvadkerti elkövetőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint évek óta kihasználtak egy idős, beteg embert, és embertelen körülmények között tartották.

Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai március végén egy internetes csalássorozat miatt kutatásokat folytattak több érsekvadkerti ingatlanban. Az egyik ház melléképületében egy rendkívül elhanyagolt körülmények között élő, idős férfit igazoltattak, akinek a nyilvántartások szerint magyargéci állandó, bejelentett lakcíme volt. A rendőrség munkatársaink felfigyeltek arra, hogy a megromlott egészségi állapotú, 76 éves férfi személyes iratait és jövedelmét a főépületben lakók „kezelték”.

Hirdetések

A nyomozók indokoltnak látták büntetőeljárás megindítását, amelynek eredményeként április 28-án egy közúti ellenőrzésen munkatársaink elfogtak egy 52 éves érsekvadkerti férfit és a szomszédban élő 25 éves fiát, akiket előállítottak a rendőr-főkapitányságra, majd kihallgatták őket.

Azzal gyanúsítják a két férfit, hogy 2020-tól ételért és lakhatásért cserébe az ingatlanjaik körüli munkák végzésére kényszerítették az idős embert. Elvették az iratait, jogtalanul felvették a nyugdíját, és saját megélhetésükre költötték. A szépkorú személyes okmányaival visszaélve bankszámlát nyitottak, amelyre a sértettektől szerzett pénzeket utaltatták az internetes csalásokból, majd felvették. A hatóság tagjai őrizetbe vették az érsekvadkerti apát és fiát, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

Hirdetések