A Vásártértől a December 8. térig címmel szervez történelmi barangoló programot Salgótarjánban a Dornyay Béla Múzeum szombaton az Emlékhelyek napja alkalmából; az eseményen felidézik az 1956-os sortűz eseményeit is – erről a múzeum tájékoztatta az MTI-t szerdán.
A Nemzeti Örökség Intézete 2018-ban nyilvánította történelmi emlékhellyé a salgótarjáni December 8. teret, a salgótarjáni sortűz egykori helyszínét, ahol 1956. december 8-án a karhatalom képviselői és a szovjet katonák tüzet nyitottak a békésen tüntető tömegre. Egyes források szerint a helyszínen 27-en, a kórházban 19-en, összesen 46-an haltak meg, a sebesültek száma jóval több volt. Az áldozatok pontos száma a mai napig nem ismert. Salgótarján 2008-ban nevezte át a Vásárteret December 8. térre.
Szombaton délelőtt 10 órától az 1956-os sortűz helyszínéhez köthető történelmi eseményeket elevenítik fel helytörténeti séta keretében
– írták a közleményben.
A történelmi visszatekintést és annak építészeti vonatkozásait Fodor Miklós igazgatóhelyettes, történész ismerteti, Szabó Tamás szobrászművész téren látható, a sortűz emlékét őrző alkotásáról Shah Gabriella igazgató, művészettörténész ad elő.
Ezzel párhuzamosan a Dornyay Béla Múzeumban a Nógrádi emberek az évszázadok sodrában – a salgótarjáni iparvidék története című állandó kiállításban Bátfai József, zagyvapálfalvai bányakovács 1956-ban átlőtt ingének történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
A történelmi emlékhelyen és a múzeumban interaktív feladatok várják a látogatókat.