Újabb jelentős egészségügyi fejlesztés valósul meg Vácott: 1,6 milliárd forintból folytatódik a Jávorszky Ödön Kórház rendelőintézetének felújítása – erről Rétvári Bence, a térség Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője számolt be közösségi oldalán.
A képviselő tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányhatározat, amely 1 milliárd 617 millió forintot biztosít a felújítás első ütemére. A beruházás célja, hogy a váciak és a környező településeken élők korszerűbb körülmények között juthassanak egészségügyi ellátáshoz.
Rétvári bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években több jelentős fejlesztés is megvalósult a váci kórházban: felújították az intenzív osztályt és a kórház konyháját, modern orvosi műszereket és berendezéseket szereztek be, valamint napelempark is épült az intézmény energiaellátásának támogatására.
A rendelőfelújítás további részleteivel hamarosan jelentkezünk
– írta a képviselő.
A fejlesztés újabb lépés az egészségügyi infrastruktúra javításában, amely nemcsak az ellátás színvonalát, hanem a betegek és az egészségügyi dolgozók komfortérzetét is növelheti.