Csődközeli helyzetbe kerülhet Vác önkormányzata, ha a város vezetése nem tud kellő tartalékot képezni működési kiadásainak finanszírozására, ezért már februárban az intézmények és az önkormányzati cégek támogatására 10%-kal kevesebb ráfordítást kalkuláltak.
A városi televízió közlése szerint 140 millió forintos megszorítást hajtanak végre Vácon, azonban a közlés alapján ez sem lesz elég, miután kiderült, hogy a várthoz képest sokkal kevesebb iparűzési adóbevételt fizetnek be a városi kasszába a helyi vállalkozók.
A 2024-es évhez képest 100 millió forinttal csökkent az adóbevétel. Az önkormányzat vezetőinek álláspontja szerint ingatlanok eladásával egyes fejlesztések megvalósíthatók, de a működési kiadások mérséklésére az sem jelent majd megoldást.