Két héttel lakitelki győzelme után már Erdély szívében, Csíkszeredán szállt harcba az újabb aranyért Szathmáry Károly, a Váci Forte klasszisa. Az V. StickBreakers Cup, amely a Nemzetközi és a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség hivatalos versenysorozatának is része, idén is rangos mezőnyt hozott össze – a váci játékos pedig újra bizonyította: jelenleg ő az egyik legnagyobb név a gombfoci világában.

Hirdetések

Szathmáry félelmetesen kezdett: négy meccs, négy győzelem, köztük bravúros skalpok Farkas Gábor és Pákai György ellen, akik a világranglista élmezőnyében tanyáznak. Az ötödik fordulóban azonban jött a hidegzuhany: a svájci rendszerű lebonyolítás sajátosságaként egy alsóbb rangsorolt ellenfél, Deme Gyula került vele szembe – és kihasználta, hogy Karcsi kissé könnyelműen vette az összecsapást.

Hirdetések

A vereség viszont csak még nagyobb tüzet gyújtott a váci játékosban. A hátralévő fordulókban már hiba nélkül játszott, még olyan nevek ellen is, mint Szatmári Tamás vagy Mártonfi István. Olyannyira magabiztos volt a szereplése, hogy az utolsó előtti körre már matematikailag is bebiztosította az aranyérmet.

A dobogó második fokára a fővárosi Testvériség SE kiválósága, Szatmári Tamás állhatott fel, míg a bronzérmet a Marosvásárhely színeiben visszatérő Simon Ferenc szerezte meg. A csíkszeredai hétvége ráadásul nem ért véget: másnap a 12 érintéses, brazil szabályrendszerű gombfoci-bajnokságban is avattak győztest. Itt a váci Mártonfi István újabb éremmel, ezúttal bronzzal gyarapította a csapat eredménylistáját.

Szathmáry ezzel a győzelemmel nemcsak a trófeát zsebelte be, hanem átvette a vezetést az Év Játékosa címért zajló pontversenyben, és tovább növelte előnyét a nemzeti ranglistán is. Az idény azonban sűrű menetrendet tartogat: három hét múlva jön a Sopron Kupa, de a váciak részvétele kérdéses a június 28-i Bártfay Kupa szervezési feladatai miatt, amelynek házigazdája éppen Szathmáry lesz.

A szezon második felére tehát marad még izgalom – de az biztos: ha asztali labdarúgásról van szó, a váci nevek továbbra is komolyan számítanak.

Hirdetések