Hetvenöt középiskola csaknem ezer tanulója vett részt a honvéd kadétok akadályversenyén pénteken a Nógrád vármegyei Bánkon, a megmérettetést a Honvéd Kadét Akadályfutó Verseny évadzáró, utolsó állomásaként rendezte meg a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyarországi Akadályfutó Szövetség.

Hirdetések

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, volt honvédelmi miniszter a rendezvényen felidézte, hogy létrehozásakor, 2017-ben három középiskola csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz.

Hirdetések

Ma már 172 iskolával van szerződése a szövetségnek, és közel 15 ezer tagja van a programnak – tette hozzá.

Simicskó István úgy fogalmazott, a kadétok rendelkeznek olyan felkészültséggel, amivel mások nem, mert egyfajta sajátos honvédelmi előképzésben részesülnek, de a legfontosabb cél az, hogy minden magyar fiatal szeresse a hazáját.

A szülőföld semmihez sem fogható értéket jelent mindannyiunk számára – mondta, hozzátéve, ha bármilyen veszély jelentkezne, a kadétok képesek lennének megvédésére.

Simicskó István reményét fejezte ki, hogy sokan választják majd a katonai hivatást.

Tóth László dandártábornok a Magyar Honvédség képviseletében köszöntötte a kadétokat. Mint mondta, a rendezvény nem csupán egy sportesemény, hanem a kitartás, az összetartozás és a honvédelmi nevelés ünnepe.

Az akadálypályán az izmok mellett a lélek is edződik, ez a küzdelem az, amely jellemet formal, közösséget épít és erősíti a hazaszeretet – tette hozzá.

A kadét akadályverseny célja honvédelmi sportokkal, specifikus akadályelemekkel bővíteni, színesíteni a fiatalok sportolási lehetőségeit, valamint tovább erősíteni a kadétok közösségét.

A versenyeken a Honvédelmi Sportszövetséggel együttműködési megállapodással rendelkező, valamint a Honvéd Kadét Programban résztvevő intézményekben tanuló kadétok vesznek részt.

A bánki versenyt idén ötödször rendezték meg. A versenyzők a 3,5 kilométeres távon természetes és épített akadályokat küzdöttek le. A versenyszámok között volt lézerfegyveres lövészet, gránáthajítás, gyűrűs és átlengő akadály, súlyhordás, lajhármászás. A természetes akadályokat a szintkülönbség mellett függőhidak és vízi akadályok jelentették.

Hirdetések