Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Hirdetések

A 20 éves fiatalember élményekkel gazdagodva érkezett haza külföldi nyaralásából június 17-én, de a repülőtéren a rokonság helyett a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói várták. Munkatársaink elkapták a váci férfit, előállították a rendőrkapitányságra, és kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanú szerint május 10-én marihuánát adott el vásárlójának, akit május 12-én fogtak el a rendőrök. Tette ezt annak ellenére, hogy a bíróság 2022-ben jogerősen elítélte kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

Hirdetések

A hatóság kezdeményezte az ismét lefülelt díler letartóztatását.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a marihuána fogyasztásának számos káros élettani hatása van, így azonnal jelentkezhet a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar és a mozgáskoordináció elvesztése, amelyeket gyakran depresszió vagy álmosság követ, egyes fogyasztók esetében pánikrohamot is kiválthat.

A rendőrség tovább hangsúlyozza, hogy kábítószerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

Forrás: youtube.com

Hirdetések