A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának szervezésében június 17-én Bátonyterenyén rendezték meg a nagyszabású prevenciós rendezvényt.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Magad döntesz! 2.0 – Élménynap néven szervezte meg kulturális rendezvényét a vármegye általános és középiskolás diákjai, valamint a gyermekotthonok lakói számára.
A június 17-én a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében tartott program a zeneiskolás tanulók és pedagógusok színvonalas előadásával, zongora-, furulya- és gitárműsorával indult.
A rendezvényt Gáspár Anikó r. őrnagy, a bűnmegelőzési alosztály kiemelt főelőadója nyitotta meg, majd beszélgetések kezdődtek.
Sipos Nina, a Nool.hu újságírója kérdezte a meghívottakat életútjukról, tapasztalataikról. Vendégek voltak: Kerekes Gábor, a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Nyilas Dániel, a salgótarjáni Havanna Táncstúdió Sportegyesület elnöke, Botos Tibor, az SBTC ökölvívó-szakosztályának vezetője, Somogyi Péter, a Children of Distance együttes frontembere, valamint Henn énekes előadó.
Délelőtt a közönség bemutatót láthatott a Havanna Táncstúdió növendékeitől, rövid bokszedzést az SBTC ökölvívóival, végül Henn szórakoztatta koncertjével a gyerekeket.
A Magad döntesz! 2.0! komplex bűnmegelőzési program keretében megszervezett rendezvények célkitűzése a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények előfordulásának csökkentése, illetve a drogproblémák kezelése prevenciós módszerekkel. A fiatalok szabadidejének hasznos eltöltése fontos eleme a kábítószer elleni küzdelemnek, hiszen a kulturált szórakozási lehetőségek megteremtése, a sportesemények és a közösségi programok egészséges alternatívát kínálhatnak erre.
Köszönjük meghívott vendégeinknek, hogy részt vettek az eseményen. A jelenlétük és a támogatásuk hangulatossá varázsolta rendezvényünket. Pozitív energiájuk és kedves szavaik segítetettek abban, hogy minden részvevő jól érezze magát.