A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlet és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 33 éves kelet-nógrádi kistelepülésen élő férfivel szemben, aki meg akarta ölni korábbi élettársát.

Hirdetések

A vádirat szerint a férfi – aki már korábban is bántalmazta a nőt, ami miatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték – és élettársa rendszeresen veszekedtek a férfi drogos életmódja és féltékenysége miatt.

Hirdetések

2024. szeptember 30-án az elkövető ittas állapotban megjelent volt élettársa lakóhelyén, és azzal fenyegette meg a nőt, hogy megöli, majd a sértett fejét a ház egyik ablakába verte, amitől az ablak üvege kitört. Ezt követően széttörte az áldozat telefonját, majd távozott, de kis idő múltán visszament, a konyhaszekrényből magához vett egy 18 cm pengehosszúságú konyhakést, mellyel a sértett felé indulva azt mondta a nőnek, hogy „Most meghalsz!”. A sértett ekkor a férfivel közös kiskorú gyermekükkel együtt az ágyon feküdt és sikoltozni kezdett, de nem tudott már elmenekülni. A férfi a késsel a sértett nyaka irányába sújtott, azonban a nő elkapta a fejét, így az arcát érte a kés hegye, amely felületi vágott sérülést okozott.

A gyilkossági kísérletnek a szomszédok vetettek végett, akik hallván a nő sikoltozását a segítségére siettek, és az elkövetőt lefegyverezték.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfivel szemben emberölés bűntett kísérlete, kiskorú veszélyeztetése és rongálás miatt emelt vádat. Abban az esetben, ha a letartóztatásban lévő elkövető a bűncselekmények elkövetését a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség mértékes indítványként 12 és fél év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtására és az egymillió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére tett indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

Hirdetések