Újabb fejlesztés vette kezdetét Balassagyarmaton: megindult a parkolóhelyek kijelölése a Szontágh Pál utca 1–5. szám alatti társasházak előtti szakaszon – erről Frankó Viktória, a város önkormányzati képviselője számolt be közösségi oldalán.

Hirdetések

A munkálatokat a városüzemeltetési feladatokat ellátó GAMESZ szakemberei végzik, akik elsőként az előkészítéssel, majd a konkrét felfestéssel folytatják a munkát. A kezdeményezés célja, hogy rendezettebb és hatékonyabban kihasználható parkolófelület álljon a lakók rendelkezésére, hiszen a jelölések hiánya miatt eddig sokszor fordult elő, hogy egy-egy jármű kétszer annyi helyet foglalt el, mint amennyi szükséges lett volna.

Hirdetések

A képviselő hangsúlyozta, hogy az új felfestések révén várhatóan növekedni fog a férőhelyek száma, ami jelentős könnyebbséget hozhat a környéken élők számára. Ugyanakkor kérte a lakosság türelmét is, hiszen a munkálatok idején előfordulhatnak kisebb fennakadások a parkolásban.

A tervek szerint a nyár végére teljesen elkészül az érintett szakasz, és ezzel egy újabb lépést tehet a város a rendezettség és a lakókomfort növelése felé.