Az idei év második turnusában is sikerrel zajlottak le a gyakorlati oktatói képzések és vizsgák a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) szervezésében – tájékoztatta szerkesztőségünket a gazdasági kamara. A képzési sorozat ősszel újabb turnussal folytatódik, emellett mesterképzésekre is várják a jelentkezőket.
A gyakorlati oktatói képzés a duális szakképzésben részt vevő vállalkozások számára kínál lehetőséget arra, hogy munkatársaik helyben szerezhessenek olyan pedagógiai, szociálpszichológiai és kommunikációs ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a tanulók színvonalas gyakorlati oktatásához. Az NKIK célja, hogy a képzőhelyek oktatói felkészülten, minősítetten végezhessék munkájukat a jövő szakembereinek képzése során.
A legutóbbi turnus végén 12 fő szerezte meg a gyakorlati oktatói tanúsítványt. A sikeres vizsgázók között volt négy-négy fő pincér és szakács, valamint további egy-egy fő gyártósori gépbeállító, kéz- és lábápoló technikus, szárazépítő, illetve víz- és csatornarendszer-szerelő szakmában.
A gazdasági kamara már elindította a jelentkezést az idei utolsó, őszi turnusra is. A képzés teljes költsége 114 300 forint, azonban a kamara által biztosított támogatásnak köszönhetően a résztvevőknek csupán az összeg ötödét kell önerőként vállalniuk. A képzés elvégzése és a sikeres vizsga nemcsak a tanúsítvány megszerzését jelenti, hanem előnyt is biztosít: mesterképzés esetén felmentés kérhető a pedagógiai módszertani modul alól.
A Nógrád vármegyei kamara ősszel mesterképzéseket is indít. Jelenleg országosan 41 szakmában képezhetnek mestereket a kamarák, a nógrádi turnusban többek között autószerelő, ács, gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő, kézápoló és körömkozmetikus, pincér, szakács, valamint víz- és csatornarendszer-szerelő szakmákban várják az érdeklődőket.
A képzésekre való jelentkezéssel vagy további információval kapcsolatban az érdeklődők személyesen kereshetik fel az NKIK salgótarjáni központját a Mártírok útja 4. szám alatt, vagy érdeklődhetnek a +36 32 520 879 és a +36 70 367 36 33 telefonszámokon, illetve a baranyik@nkik.hu e-mail címen is.
Fotó: Sikeresen lezajlott az idei második gyakorlati oktatói képzés, valamint az azt lezáró vizsga a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál (Fotó: NKIK)